830 Cabin Cruiser
Ha a 830 Cabin Cruisert választjuk, akkor igazi vakációra vágyunk a szabad levegőn, határok nélkül. Egy olyan kabinos hajó, mely 8,3 m hosszú, de belseje kifejezetten nagyobbnak tűnik. Elég a fedélzetre felszállni, hogy ezt észre vegyük. Elég nagy helyet hagytunk a felszerelések mozgatására, ugyanakkor mindenki számára ülőhelyet biztosítunk, a kényelmes, párnázott, díványon, melyből az egyik kivehető. Benzines, dízel vagy elektromos belmotoros, melyet a hajópadlóban lévő gépházban helyeztünk el. Amellett, hogy halk, nem vesz el használható teret a hajóból A kabin belsejében megpróbáltunk a vendégek számára a lehető legnagyobb kényelemmel szolgálni. A hajóorrban lévő ágy alatt kényelmes és tágas tárolókat helyeztünk el, hatalmas oldalzsebek veszik körül az ágyat, de ezen felül egy második hálófülke is rendelkezésünkre áll egy franciaággyal, mely pont a kabin bejáratánál helyezkedik el (a vezetőfülke állása alatt). Így elhívhattok pár barátot, vagy gyermekeitek számára biztosíthattok egy kényelmes, független ottlétet. A külön WC helység teljesen felszerelt, fel lehet állni benne, de ezen kívül a kabin ajtaja mellett egy főzősarkot is kialakítottunk a kabin bejárata közelében. Itt rendelkezésünkre áll egy tűzhely, egy kihúzható mosogató csappal, kompresszoros hűtő, edénytároló szekrények és zsebek. Végül ne feledkezzünk meg arról, hogy a hajóorron és a hajó fedélzetének hátsó részén kialakított napozón kényelmesen pihenhetünk. A mély hajótest, mely jellemzi a mi hajóinkat, nehéz helyzetekben is könnyednek tűnik, így biztonságos és szórakoztató hajózást garantál.
Frissítve: 2023-05-31 12:23 | Copyright (c) 2022 - hirosyacht.hu | WEBLAP KÉSZÍTÉS: InternetLogisztika
Ügyfélszolgálat: +36 20 / 356-76-17 | E-mail: Info [kukac] hirosyacht.hu